BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar

Jedlik Ányos-díjat kapott szabadalmaiért a VBK Szerves Kémia és Technológia Tanszék professzora.

„Szerencsés embernek érzem magam, mert a kémiával foglalkozom, amit szeretek: ez erőt ad a mindennapokban, hogy az esetleges kudarcokon is tovább léphessek. Az olyan elismerés, mint a Jedlik Ányos-díj pedig megerősít abban is: érdemes keményen dolgozni a sikerekért” – vallotta Huszthy Péter, a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar (VBK) Szerves Kémia és Technológia Tanszék egyetemi tanára, akit az idén választottak meg az MTA rendes tagjává, de előtte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Jedlik Ányos-díját kapta meg „a könnyen deprotonálható (savanyú protont tartalmazó) makrociklusok szintézise, molekuláris felismerő-képességük tanulmányozása és alkalmazása, valamint az optikailag aktív koronaéterek előállítása, enantiomer felismerő-képességük tanulmányozása, és alkalmazásuk enantioszelektív szenzor-, és szelektor-molekulákként” területén végzett munkájáért. A csoportvezető kutató 11 magyar, illetve nemzetközi szabadalmi bejelentéséből 8 szabadalmi oltalomban részesült. A Jedlik Ányos-díjat a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke kezdeményezésére 1996-ban az ipari és kereskedelmi miniszter alapította; a kitüntetést évente adják át a kimagaslóan sikeres feltalálói tevékenység, a kiemelkedő színvonalú, hatékonyságú iparjogvédelmi tevékenység elismeréseként.

Huszthy Péter már gyermekként felfedezte a kémia szépségeit. Édesapját 1951-ben nevezték ki a Mezőhegyesi Állami Gazdaság agronómusának, egy 400 holdas gyümölcsös létrehozása várt rá. Szolgálati lakásban éltek a gyümölcsös közepén. „Sokat tébláboltam ott: nagyon szerencsés voltam, hogy megismerkedhettem az állatokkal, növényekkel. Amikor édesapám nyugdíjba ment, akkor sem tudott elszakadni a földtől, így Monorierdőre költöztünk. Itt is folytatta a kertészkedést: amikor a szőlőt a kék rézgálic oldattal permeteztük, mésztejet kellett hozzáadni, amitől hirtelen nagyon erős lett a színe. Ma már tudom, hogy egy komplex képződése történt, de akkor még csak a színek szépsége nyűgözött le. Elkezdett érdekelni – ekkor még csak – a szervetlen kémia” – emlékezett a kezdetekre a kutató, aki a középiskolát a közeli Monori József Attila Gimnáziumban végezte. Alma matere a közelmúltban az ott végzett diákok teljesítményét elismerő JAG Falva Díszpolgára címet adományozta neki. „Ez olyan elismerés, ami nagyon jól esett és megdobogtatta a szívemet. A gimnáziumban volt két kémiatanárom, egyikőjük Borsányi János – aki a szakkört tartotta – kiváló képességekkel és a középiskolai pedagógusok között ritkaságnak számító doktorátussal rendelkezett. Nekem 12 évesen már saját laboratóriumom volt, édesanyám a nyári konyhát odaadta nekem e célra, ezért természetesen lelkes tagja lettem a szakkörnek is” – mesélte Huszthy Péter, aki nemcsak a laborokban kísérletezett: a „Ki miben tudós?” vetélkedőben indulva megyei első helyezést szerzett, és eredményének hatására felvételizett az ELTE kémia szakára. A kibontakoztatását segítő kiváló, motiváló tanáraira – Bruckner Győző, Kajtár Márton, Kucsman Árpád, Kapovits István, Gerecs Árpád, Lengyel Béla, Tüdős Ferenc, Messmer András, Medzihradszky Kálmán, Hollósi Miklós, Szabó Zoltán – szívesen emlékezik. „Nagyon jó oktatói gárda foglalkozott velünk, akik az OTDK munkára is ösztönöztek: 1975-ben szerves kémiai témával országos harmadik lettem” – idézte fel a professzor, hozzáfűzve, az OTDK hasznát oktatóként is megtapasztalja. „Akikkel együtt versenyeztem annak idején, azok mindegyikéből elismert tanár, vagy az iparban sikeres szakember lett: oktató-kutatóként ma én is fontosnak tartom, hogy minél hamarabb bevonjuk a tehetségeket a kutatómunkába. Ez motiváló megmérettetés számukra, ami a későbbi pályafutásuk során is döntő lehet. A tudományos diákköri tevékenység valódi hungarikum: nemcsak a PhD előkészítője, hanem annak is bizonyítéka, hogy a magyar oktatás – ha a ráfordított költségeket az eredményekkel összehasonlítjuk – még mindig színvonalas. Sok egykori kiváló diákom lett a világ legjobb kutatóműhelyeiben neves szakember” – hangsúlyozta az akadémikus.

Huszthy Péter szakmai érdeklődése az egyetemi évek során többször változott: először elektrokémiával, később szervetlen kémiával foglalkozott, majd a szerves kémia felé fordult. „Nagyon megszerettem a szerves kémiát, ami kicsit olyan, mint a sebészet az orvostudományban: gyakorlatiasabb, kézzelfoghatóbb munkát kínál a többi területhez képest” – ecsetelte. 1975-ben került a Gyógyszerkutató Intézetbe, ahol négy évet töltött, majd 1980-ban megpályázta a BME Szerves Kémia Tanszék tanársegédi állását, mivel mindig vonzotta az oktatás, a kutatás és az egyetemi élet. Lempert Károly professzor kutatócsoportjába került, ahol főként heterociklusokkal foglalkoztak. Huszthy Péter külön témát kapott: az aralkil-halogenidek nukleofil, valamint az ún. egyelektron-átmenettel (Single Electron Transfer, SET) történő reakcióit kutatta és ebből védte meg kandidátusi disszertációját 1987-ben.

A Jedlik Ányos-díj indoklásában említett szabadalmi tevékenysége főként antibiotikumok és gyógyszermolekulák gyártásának eljárástechnikájával kapcsolatos. A rendszerváltás előtt a szocialista országokban ún. eljárás-szabadalom létezett, tehát nem egy adott termékre, hanem annak előállítására vonatkoztak a védő jogszabályok. Ha egy kutatócsoport bizonyítani tudta, hogy ugyanazt a gyógyszeripari terméket más úton állította elő, akkor azt szabadalmaztathatták. Huszthy Péter szabadalmai a műegyetemi tevékenysége során születtek. A 11 benyújtott szabadalmi bejelentésből nyolc kapott oltalmat: ebből hatban a Richter Gedeon Nyrt., kettőben pedig az EGIS Gyógyszergyár Zrt. kutatócsoportjaiban volt társfeltaláló. „A gyógyszerkutatás általában csapatmunka, itt sem egyedül dolgoztam, ráadásul sok pénz is szükséges hozzá. Örömmel hallottam, hogy a BME FIEK révén a Műegyetem törekszik a szabadalom-menedzselés megerősítésére. Ez kiváló gondolat, mert egy egyetem önmaga általában nincs komoly anyagi forrás birtokában, e nélkül pedig nagyon nehéz a legjobb ötletet is sikerre vinni” – hangsúlyozta a díjazott.

Huszthy Péter számára 1985-ben egy hosszú és tartalmas munka következett az Egyesült Államokban. Lempert professzor egy Salt Lake City-ben tartott konferencián a provoi Brigham Young Egyetem egyik professzorával találkozott, aki a magyar kémikusok jó híre miatt keresett munkatársat az intézménybe. „Ketten jelentkeztünk egy kollégámmal, de időközben kiderültek a nem mindennapi feltételek: mivel ez egy mormon magánegyetem, komoly szabályok vonatkoznak a viselkedésre. Nem szabad például élvezeti cikkeket – alkohol, kávé, kóla, tea, cigaretta, stb. – fogyasztani. A másik pályázónak a kávézás tiltása kizáró okként szerepelt, ezért végül én maradtam, aki soha nem iszom kávét” – jegyezte meg nevetve a professzor, hozzátéve, hogy a Műegyetemnél nagyobb intézményben mindössze 37-en nem voltak mormonok. Összesen több mint öt esztendőt töltött el az Egyesült Államokban, de soha nem akart végleg kint maradni. „Először egy évet, majd két-két évet voltam ott, ez alatt helyettesítettek kollégáim, akiket viszont visszatérve nekem is helyettesítésekkel kellett kárpótolnom. Tanulni mentem ki, hogy egy más világban is kipróbáljam magamat. Fiamat és lányomat ki tudtam vinni magammal, hogy megtanuljanak angolul” – emlékezett a gyümölcsöző időszakra.

Az amerikai tartózkodás viszont egy teljesen új és izgalmas témát is eredményezett: szupramolekuláris kémiával, főként ún. koronaéterekkel kezdett el foglalkozni, amely a műegyetemi tanár számára különleges: „fontosságát az is jelzi, hogy a Nobel-díjak történetében talán az egyetlen olyan terület volt, amiért két alkalommal, 1987-ben, majd 2016-ban is díjaztak tudósokat” – részletezte Huszthy Péter.

A szupramolekuláris kémia a molekulák közötti másodlagos, nem kovalens kötésekkel kialakult rendszerekkel foglalkozik, amelyeket sokszor molekulakomplexeknek is neveznek. Ennek alapja az ún. molekuláris felismerés jelensége: másodlagos kölcsönhatás révén egy molekulahalmazból az ún. gazdamolekula felismer (szenzor) vagy kiválaszt (szelektor) egy bizonyos ún. vendégmolekulát, és azzal egy stabil asszociátumot, komplexet alkot. „Régen azt gondolták, hogy csak az élő természetben létezik ilyen: például a DNS kettős csavar kialakulása során is molekuláris felismerés működik, mert a megfelelő bázispárokat nem kovalens kötőerők tartanak össze” – magyarázta a kutató. Az antitest-antigén kölcsönhatás, vagy a természetes ionoforok sejtmembránon közötti transzportja, sőt egyes antibiotikumok működése is ezen a folyamaton alapul. A koronaéterek jelentősége, hogy a biomolekulákhoz hasonlóan működnek, de hozzájuk képest viszonylag egyszerűek és modellvegyületként szintetikusan könnyen előállíthatók.

A molekuláris felismerés speciális esete az ún. enantiomerfelismerés, azaz amikor egy királis gazdamolekula a vendégmolekula tükörképi párjait képes megkülönböztetni. „Az enzimek nagy része is úgy működik, hogy a szubsztrát két tükörképéből csak az egyikkel lép a kívánt kölcsönhatásba, a másik lehet ballasztanyag, vagy akár toxikus hatású” – nyomatékosította a kutató, hozzátéve, hogy a jelenség ismerete és vizsgálata nemcsak a gyógyszer-, a növényvédőszer-, az élelmiszer-, hanem akár a parfümiparban is fontos lehet. Az orr például egy enantioszelektív szenzor: a citrom és a narancs-, vagy a fodormenta és a köménymag illata közötti különbséget ugyannak a molekulának az enanatiomerpárjai okozzák.

Huszthy Péter az Egyesült Államokban elkezdett koronaéterekkel kapcsolatos kutatásait az akkori nevén OTKA pályázat (ma NKFIH) támogatásával folytathatta a Műegyetemen is. Elméleti jellegű alapkutatásoktól a kész termékek megvalósításáig számos tevékenységet végzett munkatársaival. „Ha például szilikagélhez hozzákötünk egy bizonyos koronaétert, az a sokféle, vízben található ionból szelektív módon csak a réziont választja ki” – magyarázta a professzor.

„Ha egy hosszú csőrendszeren átáramoltatott víz egy kis szakaszán használjuk ezt a módosított szilikagélt, akár több száz köbméter vízből is ki tudjuk vonni a mindössze egy-két kilogrammnyi rezet. Most ugyanezt a technikát a kis koncentrációjú, de igen mérgező ólom esetében szeretnénk alkalmazni: jelenleg ezen dolgozunk kollégáimmal” – árulta el terveit, amelyek között katalizátorként felhasználható, a gyógyszeripar egyes eljárásainál használatos foszfortartalmú, valamint enantiomereket elválasztó koronaéterek előállítása is szerepel.

A szakember kikapcsolódásként rendszeresen jár az akadémiai tarokklubba, emellett kirándulni, úszni, klasszikus gitározni és az unokákkal játszani szokott.

„A kitartó, kemény és türelmes munka előbb-utóbb meghozza a gyümölcsét: hogy mekkora és milyen minőségű ez a gyümölcs, az más kérdés, de e nélkül biztosan nem érhetünk el semmit. A tehetség és a szorgalom szorzata adja ki a teljesítményt: csak a szerencsére nem lehet építeni” – fogalmazta meg hitvallását a Jedlik Ányos-díjas kutató.

HA-GI
Fotó: Philip János