BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar

Kiemelkedő tudományos, oktatói és tudományszervezői tevékenységéért József Nádor Emlékérmet vehetett át a VBK tanszékvezetője.

„A kitüntetést nagy megtiszteltetésnek érzem: őszintén szólva, nem számítottam rá. Örülök, hogy sok kitűnő kolléga közül engem jelöltek az elismerésre” – hangsúlyozta a bme.hu kérdésére Nyulászi László, a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar (VBK) Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, akit a közelmúltban a Műegyetem Szenátusa legrangosabb kitüntetésével, a József Nádor Emlékéremmel jutalmazta az Oláh György Doktori Iskola sikeres képzési tevékenységének irányításáért, a tudományos kutatásban és kutatóképzésben elért kimagasló eredményeiért. (Az ünnepi szenátusi ülésről a bme.hu egy korábbi cikkében tudósított – szerk.)

Nyulászi László középiskolai tanulmányait matematika tagozaton a budai Móricz Zsigmond Gimnáziumban végezte, amely a háború előtt a neves Baár-Madas Református Gimnáziumként működött. 1975-ben végzett, kiváló osztálytársai között több későbbi professzor, MTA doktora és tanszékvezető lett, például Szőnyi Tamás, Weiszburg Tamás, Kornai András, Balogh Antal, és Szoboszlay Sándor. Matematikatanárára, a legendás Némethy Katalinra így emlékezett a professzor: „szigorú, de kitűnő pedagógus volt: kérdezve oktatott és vezetett rá minket a bizonyításokra, megoldásokra”. Emellett ő javasolta neki, hogy inkább kémikus, mint matematikus legyen, és a Műegyetemen tanuljon tovább, hogy gyakorlatiasabb, alkalmazhatóbb tudást szerezzen, így a diploma után többféle utat választhat. Mindazonáltal kémiatanára, Erdős Jánosné szintén segítette a jó alapok megszerzésében.

A Műegyetemen sok nagyszerű, inspiráló tanáregyéniség várta, akikre Nyulászi László szívesen emlékezik. „Hallgatóként Veszprémi Tamással, a Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszék professor emeritusával dolgoztam a legtöbbet: tőle tanultam meg azt, hogy a tudományban mi számít, és mi kevésbé. Hosszú ideig dolgoztunk együtt, effektíve ő vezette doktori témámat is, ő biztatott az önállóságra, amit nem minden oktató tesz meg, hiszen így elveszítheti értékes segítőtársait” – idézte fel a professzor, hozzátéve, a másik kiváló tanára id. Nagy József professzor, a hazai szilikonkémia megteremtőjeként ma is működő tudományos iskola alapítója volt. „Ő a szintetikus, gyakorlati kémia irányába próbált terelni, de ezt nem éreztem a saját utamnak. Öregségemre viszont már elmondhatom, hogy talán jobban meg kellett volna fogadni az intelmeit” – elevenítette fel a tavaly elhunyt tudós alakját a kitüntetett.

Nyulászi László végül nem a szintetikus kémiai kutatásokat választotta, hanem az elméleti és spektroszkópiai kérdések vizsgálatánál maradt. Egyszer a fizikai kémia vizsgára készülve jegyzetében olvasott arról, hogy az elektronszerkezeti spektrum rezgési finomszerkezetéből következtetni lehet magának az elektongerjesztésnek a jellemzőire. Ez utóbbi pont egy olyan problémát jelentett, amelyre akkoriban nem tudtak megnyugtató megoldást találni. „A vizsgán megkérdeztem a kiadvány szerzőjét, Varsányi György professzort – aki szintén a legendás, nagy hatású műegyetemi oktató-egyéniségek közé tartozott –, tudna-e segíteni a kérdés vizsgálatában. Azt válaszolta, menjek be másnap a tanszékre, ahol újraértelmeztük a tiofén rezgési finomszerkezetét: lényegében ebből született az első cikkem. Rengeteget tanultam később is tőle” – gondolt vissza mentorára a szakember, elárulva azt is, a diákként kialakult érdeklődési területe lényegében a kandidátusi disszertációig elkísérte: az öttagú heterociklusok elektron-spektroszkópiai vizsgálatából védte meg téziseit. Oktatói karrierjét a Műegyetemen 1981-ben kezdte meg.

Elméleti érdeklődése vezette a számításos kémia felé is: ez irányú sikereit a József Nádor Emlékérem odaítélésének indoklása szintén említi. A szakterület a harmincas évekre kialakult kvantummechanika elméletén alapul. A szakemberek az atomok és a molekulák elektronszerkezetének ismeretében a kémiai reakciók eredményeit jósolják meg elméleti úton anélkül, hogy elvégeznék a bonyolult és drága kísérleteket. A kezdetben egyszerű rendszerekre megalkotott modellek idővel – többek között a számítástechnika fejlődésével – egyre hatékonyabb eszközei lettek a kutatóknak, akik így már a gyakorlati kémikusoknak is adhattak tanácsokat e téren. A szakterület hazai kutatásában élen jár a Nyulászi professzor vezette MTA BME Számítógépvezérelt Kémia Kutatócsoport, amely folytatja a Hargittai István professzor emeritus által korábban irányított szerkezeti kémiai csoport, valamint Horvai György professor emeritus műszaki analitikai kutatócsoportja hagyományait. A szakemberek – többek között – az analitikai módszerek finomítását célzó kutatásokat, nemzetközi együttműködésben pedig ún. OLED (Organic Ligh-Emitting Diode, szerves fényemittáló dióda) készítéséhez felhasználható anyagokat kerestek. „Szerencsére a csapat tagjai sokoldalú tudást használnak együtt: ha valaki egyfajta vegyülettípussal, vagy módszerrel dolgozik, ritkán merészkedik számára idegen területre. Nálunk éppúgy vannak a számításos kémiának, mint a szintézisnek szakemberei, akik kiegészítik egymás munkáját” – emelte ki az elismert műegyetemi kutató.

Nyulászi professzor fontos tudományszervezői feladata e kutatócsoport mellett a tanszékvezetés. A VBK hosszú története során több tanszék szétválását, valamint összevonását átélte, 2006-ban például azt, hogy tíz tanszékéből öt lett. A szakember 1999-től volt a Szervetlen Kémia Tanszék vezetője, ami 2006-ban egyesült az Analitikai Kémia Tanszékkel: így jött létre a Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszék Horvai György vezetésével. Nyulászi László ekkor tanszékvezető-helyettes, valamint dékánhelyettesi pozíciókat töltött be, majd 2011 óta a tanszék vezetője. „Annak idején azért nem a magasabb fizetésekkel kecsegtető iparvállalatoknál vállaltam munkát, mert azt gondoltam, hogy az egyetemen nagyobb a szabadság és általában azzal foglalkozhatok, amivel szeretnék” – mondta a professzor. „Most már látom, hogy bár a tudományos munkavégzés területén ez így van, de a tanszékvezetésben nem: sok az adminisztratív és a szervezési feladat, ez pedig gyakran túlbonyolított és értékes erőket von el a kutatástól, valamint az oktatástól” – emelte ki, hozzátéve, emiatt nem bánja, ha két év múlva a tisztséget átadhatja utódjának, és nagyobb súlyt fektethet kutatói tevékenységére. Ugyanakkor hozzátette, e tevékenységben rejlő kihívás és a vezető felelőssége, hogy a tanszék jól működjön, ennek pedig kulcskérdése, hogy olyan embereket kell találni, akik önállóan is jól tudnak dolgozni. Az önálló kutatáshoz pedig alapvető, hogy az ember megismerje a világot, és ebben nagyban segítenek a hosszabb külföldi tanulmányutak. Nyulászi László 1990-ben British Concil ösztöndíjjal egy évet töltött Southampton Egyetemen, majd 1997-ben a neves Alexander von Humboldt ösztöndíjjal Kaiserslauternben és Erlangenben kutatva alakította tovább saját tudományos irányvonalát.

A József Nádor Emlékérem elnyerése az Oláh György Doktori Iskola vezetőjének is szólt, aki nem régen adta át a stafétabotot utódjának, Poppe László professzornak, és ezt követően a Doktori Tanács elnöke lett. Nyulászi László a nemzetközi szakmai tapasztalatokat szerzett, egykori műegyetemi fiatalok visszacsábítását tartja a legfelemelőbb, ugyanakkor legnehezebb feladatnak: „azok a tehetségek viszik majd előre a BME-t, akik a világhoz mérték magukat és megtapasztalták a külföldi – vagy akár a kiváló hazai – kutatóműhelyek szellemiségét. Bátran el kell engedni az ifjú generációt, mert a tudomány nemzetközi, és ennek megértéséhez alapvető a több helyről szerzett tapasztalat. Ugyanakkor a vezető felelőssége, hogy megpróbálja elérni, hogy a tehetséges, világot látott fiatalok hazatérjenek. Tudniuk kell: fontosak nekünk, mert ők hozzák el és tárják elénk a kint megszerzett tudást, ami számunkra is hajtóerőt jelent” – jelentette ki a műegyetemi oktató-kutató.

HA-GI
Fotó: Philip János