A VBK Középiskolai Tanári Ankétot szervez
2014. november 14. péntek
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kara november 21-én (pénteken) 14:00-kor az egyetemi Nyílt Nap rendezvény keretében Középiskolai Tanári Ankétot szervez.
A Kar nagyon fontosnak tartja a tehetséggondozást, valamint az esélyegyenlőség minél hatékonyabb megteremtését. Ezen célok megvalósításában kiemelten kezeli a középiskolákkal való kapcsolatfelvételt és a középiskolás diákok számára szervezett programokat.
Karunkon nyáron megalakult a Vegy-Érték Tehetségpont, valamint az egyetemen a Tehetségsegítő Tanács.
Szeptemberben meghirdettük az Oláh György Kémiaversenyt, a tanév során három alkalommal Szakmai Napot szervezünk a középiskolás diákok számára, mely keretében egyrészt kémiai számítások gyakorlására nyílik lehetőségük, másrészt laborgyakorlaton is részt vehetnek, valamint nyári táborozási lehetőséget is kínálunk számukra.
Az aktív párbeszéd megindítása érdekében november 21-én (pénteken) az egyetemi Nyílt Nap rendezvény keretében karunk Középiskolai Tanári Ankétot szervez. Ennek keretében szeretnénk egy kötetlen beszélgetés keretében egyrészt bemutatni a most megalakult egyetemi Tehetségsegítő Tanácsot valamint karunk Vegy-Érték Tehetségpontját, másrészt a középiskolás diákok számára szervezett programjainkat. A találkozó jó alkalomnak ígérkezik arra is, hogy áttekintsük a továbbtanulási folyamat során felmerült kérdéseket, problémákat.
Szeretnénk megismerni a középiskolák véleményét arról, hogyan tudna az eddigieknél is jobban segíteni Karunk abban, hogy a továbbtanuló diákok számára minél könnyebb legyen a váltás.
A találkozó délután 14 órakor kezdődik, az Ankét pontos egyetemi helyszínéről a jelentkezőket e-mailben értesíteni fogjuk. A részvételi szándékot kérjük jelezzék november 18-ig Dr. Tóth Tündénél a ttoth@mail.bme.hu címen.
Sok szeretettel várjuk az érdeklődőket!