A BME ünnepi szenátusi ülésén karunk munkatársai is szép számban kaptak kitüntetéseket
2015. június 2. kedd
József Nádor Emlékérmet kapott:
- Dr. Pokol György
Pokol György egyetemi tanárt, a VBK korábbi dékánját a Műegyetemen végzett sokéves kiemelkedő vezetői, oktatói és tudományos tevékenysége alapján javasoljuk a József Nádor Emlékérem kitüntetésre. Pokol György 1973 óta dolgozik a Műegyetemen, 1994-től egyetemi tanár. Öt és fél éven oktatási dékán-helyettes, 2003-tól, tíz éven át a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar dékánja volt. Jelentős szerepe volt a kreditrendszer bevezetésében, részt vett a lineáris kétfokozatú oktatás (BSC/MSc) országos és kari bevezetésében. Dékánsága alatt további két új mesterszak – Gyógyszervegyész-mérnöki MSc, Műanyag- és száltechnológiai MSc – létesült és indult el. 2008 óta a rektor megbízásából az egyetemi tehetséggondozást felügyeli. Kutatásai a szilárd anyagok tulajdonságainak megismeréséhez kapcsolódnak, amely területen nemzetközi elismerést kiváltó eredményeket ért el. Elnöke és titkára volt az Európai Termoanalitikai és Kalorimetriás Szimpózium (ESTAC) tudományos bizottságának (részlet a laudációból).
„A Műegyetem kiváló oktatója” elismerést vehetett át:
- Bajnóczy Gábor
Habilitációs oklevelet kapott:
- Hell Zoltán Károly (új fémkatalizátorok szerves kémiai alkalmazása)
- Kállay Mihály Balázs (elméleti kvantumkémiai kutatások)
- Szarka András (növényi mitokondrium anyagtranszportjának kutatása)
A teljes cikk a bme.hu-n olvasható.