BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar

XIII. Oláh György Doktori Iskola PhD Konferencia

2016. február 2. kedd

Az Oláh György Doktori Iskola PhD konferenciáját több éven át sikerrel rendeztük meg, s mára elmondható, hogy a BME VBK tudományos életének egy jelentős eseményévé nőtte ki magát. A XIII. konferenciára 2016. február 11.-én csütörtökön kerül sor .


A konferencia szervezése során az alábbi irányelveket követjük:

  1. Biztosítsuk a doktoránsoknak a szóbeli előadás lehetőségét, ne a védéskor kezdjék a szükséges előadói rutin megszerzését. Ennek érdekében a fokozatszerzés feltétele egy szóbeli előadás megtartása. 
  2. A kari tudományos közélet megteremtéséhez jelentős hozzájárulás a konferencia, hiszen a doktoránsok munkáján keresztül az egész kar kutatási tevékenysége bemutatkozik. 


A fentiek alapján a konferencia lebonyolításának módját az Oláh György Doktori Iskola Tanácsa az alábbiakban határozta meg:

A konferencián szóban is elő lehet adni, illetve posztert is lehet prezentálni. A szóbeli előadásokra a több éves munkákat összefoglaló jellegű, a kar széles közönsége számára is közérthető javaslatokat várunk. Az előadók kiválasztásánál a harmadéves doktoránsokat preferáljuk. A poszter nyelve lehet magyar, vagy angol (így lehetséges olyan poszter bemutatása is, mellyel más szakmai konferencián is szerepeltek, vagy szerepelni fognak). A poszterszekcióra az előadások után, a konferencia zárása előtt kerül sor.


A szóbeli előadások felépítésének szempontjai: A bevezetőben a szélesebb szakmai közönség számára célszerű megvilágítani, hogy mi a téma fontossága, mik az előzmények, miért érdekes a kutatás. Az előadás során célszerű kerülni a csak a legszűkebb szakmaterületen használatos zsargonokat. Az előadás hatását növeli az elért eredményeknek az előadás végén (tézispontszerűen) történő összefoglása (maximum 1 perc), itt szerepelhet esetleg további tervezett munkák felvázolása is.

A konferenciára jelentkezni a ogydk2016@gmail.com címre küldött mailben lehet a mellékelt jelentkezési lap kitöltésével, melyet kérünk VEZETÉKNÉV.KERESZTNÉV.doc elnevezéssel beküldeni. A jelentkezésnél vegyék figyelembe, hogy a doktori fokozat megszerzéséhez változatlanul előírás, hogy legalább egy szóbeli előadást tartson a jelölt, így amennyiben valaki harmadéves doktoráns, és még nem tartott szóbeli előadást, ezt a tényt feltétlenül jelezze! A jelentkezés határideje, 2016 január 22, az egy egyoldalas angol és magyar nyelvű összefoglaló leadásának határideje 2016 február 1. Az előadások/poszterek elfogadásáról január 27-ig értesítést küldünk. Az előadásokat ppt file-ként február 10.-ig kell beküldeni elektronikusan. A posztereket február 11-én reggel kérjük elhelyezni, és a poszter szekció után eltávolítani.


A konferencia időpontja: 2016. február 11. csütörtök.


Tervezett előzetes időbeosztás:

8:15-12:00 Előadások
12:00-13:00 ebédszünet
13:00-15:30 Előadások
15:30-16:00 Fórum, értékelés
16:00-18:00 Poszter szekció

 

Letölthető fileok:

Aktuális híreink