BME legkiválóbb/legjelentősebb tudományos közleménye 2017. cikkpályázat felhívás
2017. december 12. kedd
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
„A BME 2017. évi legjelentősebb tudományos közleménye” és
„A BME legkiválóbb tudományos közleménye 2013-2017” cím elnyerésére
A Pro Progressio alapítvány és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem pályázatot hirdet két kategóriában a BME oktatói, kutatói, hallgatói részére.
A pályázat célja egyrészt a legelismertebb tudományos folyóiratokban való publikálás ösztönzése, ezáltal kiváló kutatóink elismerése, másrészt áttételesen az egyetemi rangsorokban – kiemelten a Shanghai-listán – jobb helyezés elérése.
Pályázatot benyújtani azzal a cikkel lehet, amelyben a BME-vel közalkalmazotti vagy hallgatói jogviszonyban levő oktatók-kutatók, hallgatók részesedése minimum 25%. A közlemény BME-es társzerzői egyben társpályázók is.
A pályázatot két kategóriában hirdetjük meg:
-
A „ME 2017. évi legjelentőebb tudományos közleménye” cím elnyerése, melyre a Science vagy Nature folyóiratokban 2017. évben megjelent vagy elfogadott közleménnyel lehet pályázni
-
A „BME legkiválóbb tudományos közleménye 2013-2017 cím elnyerése”, melyre a Web of Science-ben található legtöbb független hivatkozást1 elérőcikkel lehet pályázni
Az elsőkategóriában várhatóan kettő, a másodikban egy díjat kívánunk kiosztani. A döntést az Alapítvány kibővített Kuratóriuma hozza, amely fenntartja a jogot arra is, hogy valamely kategóriában ne adjon ki díjat, vagy a díjak között átcsoportosítást hajtson végre.
A díjak ösztöndíj formájában (3 db. 500.000 Ft) kerülnek kifizetésre, az ösztöndíjakra rendelkezésre álló keret 1,5 millió Ft.
Az ösztöndíj összege a BME-es társzerző között a pályázatban az általuk megadott arányban kerül szétosztásra.
Egy kategóriában egy karról legfeljebb egy díjazott lehet.
Ha több kvalifikált cikk van, mint a lehetséges díjak száma, a döntésben fontos szempont a cikk szerzői között a BME részvételi aránya, a független hivatkozások száma, továbbá az adott folyóirat impakt faktor értéke.
Benyújtás: 2018. február 1-ig elektronikusan a ppai@mail.bme.hu és ember.ibolya@mail.bme.hu e-mail címen.
Benyújtandó dokumentumok:
- Kitöltött pályázati adatlap
- Kötelezőmellékletek:
-
társszerző hozzájárulása a pályázat beadásához és a pályázatban foglalt feltételek tudomásulvételérő (mindkét pályázattípus esetén)
- cikk másolata vagy befogadó nyilatkozat ((1) típusú pályázat esetén)
- független hivatkozások listája WoS alapján ((2) típusú pályázat esetén)
Pályázó feladata: A társszerző tájékoztatása a pályázat benyújtásáról.
További kérdések:
- szakmai területen: Stépán Gábor elnök, BME Tudományos Tanács, stepan@mm.bme.hu
- technikai kérdésekben: Dallos Györgyi ügyvezetőig., Pro Progressio Alapítvány, dallos@mail.bme.hu
A díjak átadására ünnepélyes keretek közt kerül sor.