BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar

Elhunyt Dr. NAGY JÓZSEF professzor emeritus

2018. április 11. szerda

Elhunyt Dr. NAGY JÓZSEF professzor emeritus

Életének 92. évében elhunyt Dr. Nagy József professzor emeritus Kossuth díjas, az Eötvös koszorú kitüntetettje az Academia Europaea tagja. Nagy József 28 évig vezette a BME Szervetlen Kémia Tanszékét, a hazai szilikonkémia megteremtőjeként ma is működő tudományos iskolát alapított. A közelmúltban mutatták be az életéről írt könyvet, melyről a BME honlap is beszámolt.

 

Nagy József 1926-ban született Pécsett. Vegyészmérnöki oklevelét 1952-ben szerezte a BME-n. Másodéves hallgatóként kezdett el szilíciumkémiával kémiával foglalkozni. A munkássága alatt szabadalmaztatott eljárás alapján sikerült csúcstechnológiának számító új ipart teremteni Magyarországon. Egész szakmai életét ennek az ügynek szentelte.

 

Az oldószer nélküli Grignard kapcsolásos eljárás kidolgozásáért (Proszt Jánossal és Lipovetz Ivánnal megosztva) 1953-ban, 27 éves korában Kossuth-díjat kapott, majd 1991-ben Eötvös Loránd-díjjal tüntették ki. 28 éven át (1963-1991) vezette a BME Szervetlen Kémia Tanszékét (jelenleg Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszék), 4 évig a Vegyészmérnöki Kar (ma Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar) dékánhelyettese volt. A tanszéken új, modern szervetlen kémiai oktatást vezetett be és széleskörű preparatív, kvantumelméleti és gyakorlati kutatást teremtett meg. Csaknem féltucat tanítványa lett professzor, vagy érdemelte ki az MTA doktori címet. Iskolateremtő egyéniségét mutatja, hogy a szilícimvegyületek kémiájával a BME Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszékén ma is foglalkoznak. Ugyanott élő, nemzedékeken átívelő nemzetközi kapcsolatok alakultak ki, amelyeket még ő alapozott meg.

 

Tevékenységében a tudományos műhely megteremtése ötvöződött a gyakorlati alkalmazások keresésével. Már az 1970-es években létrehozta tanítványaival a szilikon implantátumokat gyártó kísérleti laboratóriumot. A létrehozott termékeket a traumatológiában, az urológiában, a plasztikai beavatkozásoknál, a fül-orr-gégészetben, kórházakban használták fel. A szilikonok alkalmazását még számos területen elősegítette, így például a műemlékvédelemben, a múzeumi restaurálásoknál. Mindezeken túl restaurálást nem igénylő szilikon művészetfesték családot fejlesztett ki, és szabadalmaztatott.

 

Tagja volt az Európai Tudományos és Művészeti Akadémiának. Életművének elismeréseként 2017-ben a Magyar Tudomány Ünnepének megnyitó rendezvényén adták át számára az MTA Eötvös József-koszorú (2017) kitüntetést.

 

A közelmúltban mutatták be az életéről írt könyvet Új iparág a semmiből – életút beszélgetések Nagy Józseffel címmel, amelyben a Műegyetem professzor emeritusa ismertetette a szilikonkémia megszületését (bme.hu cikk).

 

Az elhunytat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem saját halottjának tekinti.

Aktuális híreink