(Alapképzés (BSc))
Biomérnöki szak
A szakon mind a természettudományoknak, mind a műszaki tudományoknak nagy jelentősége van. A biomérnöki szakmát megalapozó több tárgyat (kémia, géptan, vegyipari műveletek és készülékek ismerete) a biomérnök- és vegyészmérnök hallgatók együtt tanulják. Már az első félévben is van biológiai tárgy, de kezdetben viszonylag sok a kémia, a matematika és a műszaki ismeretek. A későbbiekben a biológia kerül előtérbe, különös tekintettel a sejt szintű biológiára. A tárgyak jórészt az alkalmazási területek ismereteit tartalmazzák. A szakon gazdasági és jogi ismereteket is oktatnak, a gazdasági- és társadalomtudományi tárgyak a képzés kb. 10 %-át teszik ki.
A biomérnökök az ipari biotechnológia, az élelmiszeripar, a gyógyszeripar és az egészségügy biológiai és kémiai alapú műszaki feladatainak ellátásával, a gazdaság minden területén speciális környezetvédelmi problémák megoldásával, műszaki-biológiai rendszerek irányításával, ellenőrzésével, fejlesztésével, továbbá a szakterületükhöz kapcsolódó tudományos kutatással foglalkoznak.
A Biomérnöki Szak tantervének első négy félévében kizárólag az alapozó és szakmai törzsanyag tantárgyai szerepelnek. A tanterv 5. félévétől kezdve a törzsanyag tantárgyai mellett megjelennek a specializáció tantárgyai (differenciált szakmai ismeretek). A teljes tantervminták a specializációk oldalain tekinthetők meg.
A specializáció kiválasztása a 4. félévben történik, aktuális hirdetmények a specializáció választás lapon érhetők el.
A mobilitási ablak (javasolt mobilitási félév) a 6. félév
A kötelező és kötelezően választható tantárgyak elismerése előzetes kreditelismerési eljárás keretében valósul meg. A külföldön megszerzendő lényeges kompetenciákat minden a Képzési Program tartalmazza. Információk az eljárásról: itt
Szakfelelős: Dr. Tardy Gábor egyetemi docens
Biomérnöki BSc Szakbizottság |
||
Dr. Tardy Gábor | Elnök | szakfelelős, specializáció felelős |
Dr. Gergely Szilveszter | Tag | specializáció felelős |
Dr. Németh Áron | Tag | specializáció felelős |
Dr. Tömösközi Sándor | Tag | specializáció felelős |
Dr. Tóth Blanka | Tag | oktatási dékánhelyettes |
Dr. Szieberth Dénes | Tag | választott oktató (SZAKT) |
Juszel Anasztázia | Tag | hallgatói képviseleti küldött |
Kiss Mirjam Cecília | Tag | hallgatói képviseleti küldött |
Röhberg Melinda | Tag | hallgatói képviseleti küldött |
Dr. Kupcsulik Bálint | Tag | külső szakember |
Dr. Ballagi-Pordány András | Tag | külső szakember |
A Biomérnöki szakon a hallgatók négy specializáció közül választhatnak:
- Alkalmazott biotechnológia specializáció
- Egészségvédelmi specializáció
- Élelmiszerminősítő specializáció
- Környezetvédelmi specializáció
Képzési program
- Biomérnöki alapképzési szak képzési program (a mobilitás ablakra vonatkozó szabályokkal bővített)
- Biomérnöki alapképzési szak, képzési program (hatályos a 2023/24/I félévtől, kimeneti szaknyelvi követelményekkel bővített)
- Biomérnöki alapképzési szak, képzési program (hatályos a 2017/18-as tanévtől)