BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar

Alapképzésbe belépők számára

 

Kedves Hallgató!

Az alábbi oldalon először a karról olvashat rövid ismertetőt, majd a középiskola és az egyetem közötti zökkenőmentes átmenetet segítő tevékenységekről szeretnénk tájékoztatni. Ez után a képzésünket bemutató oldalakra navigáljuk, majd a Kar tehetséggondozási tevékenységét mutatjuk be.

Végül néhány fontos információval, jó tanáccsal kívánunk szolgálni, illetve az első félév órarendjét is megtekintheti. Lejjebb görgetve a félévkezdéssel kapcsolatos legfontosabb információkat találja meg. 

 

A Karról

Átmenet a középiskola és az egyetem között

A képzés

Tehetséggondozás

Fontos információk (Adminisztráció, Hallgatói Képviselet, Tanácsok és tapaszatalatok):

Kollégiumi jelentkezés      

Kémszámtábor  (2024. augusztus 17-23.)     

Gólyatábor         (2024. augusztus 12-15.)    

Szakkollégium              

Mentor kör                           

Nyelvvizsga, nyelvtanulás

Testnevelés

Órarend (1. félév) (későbbiekben lesz elérhető)

 

Félévkezdéssel kapcsolatos fontos információk:

- A BME Tanulmányi Rendszere a Neptun. A belépéshez szükséges Neptun kódot és a belépési információkat e-mailen kapja meg a felvi.hu-n a jelentkezéskor megadott e-mail címére. Kérjük feltétlenül lépjen be a Neptun rendszerbe (https://frame.neptun.bme.hu/hallgatoi/login.aspx), frissítse az adatait ha szükséges  és olyan e-mail címet állítson be, amit rendszeresen olvas, jelentkezzen be aktív félévre mihamarabb, ha el kívánja kezdeni a tanulmányait. 

- Az első féléves tárgyfelvételt  a tankörbeosztás alapján mindenkinek központilag elvégezzük, aki a Tanulmányi Rendszerben (Neptun) aktív félévre jelentkezik be augusztus 15-ig bezárólag.  

A tankörbeosztás célja, hogy a gyakorlatokon -beleértve a tanköri foglalkozást- mindig ugyanazokkal a hallgatók legyenek együtt az első félévben, megismerjék egymást. A tankörök tagjai a későbbiekben is sokszor tartják a kapcsolatot és segítik egymást. Minden tankörnek lesz Tankörvezető Oktató és Tankörvezető Hallgató vezetője, akik segítenek az eligazodásban valamint vezetik a tanköri foglalkozásokat. Kérjük, hogy aki nem kér tankörbeosztást, mert nem kezdi meg most a tanulmányait, vagy korábbi képzéséről tárgyakat akar befogadtatni és ezért nem kér tankörbe sorolást, augusztus 15-ig ezt e-mailben(csak a vbk.oktatas@vbk.bme.hu címre, ne a levelezőlistára küldve!) jelezze. Aki szeretne tankörbe kerülni, annak ezzel kapcsolatban nincs teendője.

A 2024/2025/1 félévet alapvetően jelenléti oktatással tervezzük indítani, de sok online eszközt is használni fogunk. Ehhez különböző platformokat használuk, amik használatához regisztrálnia kell.

- Miután a Neptunban bejelentkezett aktív félévre, regisztráljon a BME címtárba a Neptun kódjával és aktuális jelszavával. 

- A címtáras regisztráció után (pár nap szükséges a regisztrációs érvényesítéséhez) készítse el az edu.bme.hu e-mail címét és ezzel az Office 365 regisztrációját. Az edu.bme.hu-s e-mail címe lesz a hivatalos egyetemi e-mail címe, ezt mindenképpen olvassa és a Neptun rendszerben is ajánljuk, hogy ezt adja meg kapcsolattartási címként. A Tisztaszoftver Program keretében egyetemünk minden oktatója és hallgatója jogosult a legfrissebb, legális Office programcsomag használatára. Ennek része a MS Teams is, amit online tanulásra használni fognak.  
Kérjük csatlakozzon az évfolyam Teams csoportjába a MS Teams programon belül a x6blmyf csoportkód használatával. Ezt a csoportot tájékoztatók, tanköri foglalkozások és egyéb események szervezésére is használni fogjuk.

Az évfolyam Teams csoportjához való csatlakozás lépései: 

- először meg kell kapnia a Neptun kódját (augusztus 5-ig meg kell érkezzen) és az induló jelszavával be kell lépnie a Tanulmányi Rendszerbe (Neptun). Ott meg kell változtatnia a jelszavát. 
- jelentkezzen be a következő félévre aktív félévre (csak ekkor tudja az Office 365 regisztrációt elvégezni)
- ezután létre kell hozni a BME címtáras azonosítóját a Neptun felhasználóneve és jelszava segítségével
- 2-3 nap múlva a címtár és a Neptun összekapcsolódásával az aktív félévre való bejelentkezése bekerül a címtárba, ekkor tudja létrehozni az edu.bme.hu e-mail címét, amivel az Office 365 regisztrációja is megtörténik
- a edu.bme.hu-s címmel belép a Teamsbe (pl. office.com -> bejelentkezés -> Teams) és ott a csoporthoz csatlakozást választva megadja a csoportkódot

- Kérjük, regisztráljon a Kari Moodle honlap-ra is, és a regisztrációkor a Neptunnal egyező módon adja meg a nevét és a Neptun kódját is. 

Jelenléti oktatási időszakban az órákon való részvétel minden esetben elvárt, sokszor kötelező. Távoktatásra való részleges vagy teljes áttérés is elképzelhető a félév során, amennyiben ezt a járványügyi helyzet indokolja. Ezért szüksége lesz megfelelő elektronikai eszközre (laptop, számítógép vagy tablet), internetre, mikrofonra és kamerára. Az előző félévek tanulsága alapján főleg a Kari Moodle honlap és Microsoft Teams felületeket alkalmazzuk a leggyakrabban. Az őszi félév alakulásáról és a tárgyakról minden információt meg fognak kapni az oktatóktól.  

-     Tanulmányokkal kapcsolatos kérdésekben a vbk.oktatas@vbk.bme.hu e-mail címre írjon, válaszolunk. A programokkal kapcsolatban pedig keressék a feltüntetett személyeket, vagy akár a Hallgatói Képviseletet (Kertész Izabella elnök, kertesz.izabella@vegyeszhk.hu), készséggel állunk rendelkezésre! 

-     Kérjük, hogy az évfolyam Teams csoportját (belépési kód: x6blmyf) és Facebook csoportját (https://www.facebook.com/groups/vbk2024) használják a mindenki számára fontos információk megosztására.

 

Programok, felkészülés az egyetemre

VBK Mentor Kör (http://www.mentorvbk.hu/rolunk.php) tagjai segítenek beilleszkedni a hallgatói közösségbe, igyekeznek majd eligazítani mindenkit az egyetemi forgatagban. A Mentor Kör tagjai a Tankörvezető Hallgatók, a tankörönkénti mentorok elérhetőek a Mentor Kör honlapján.  

- A Szent-Györgyi Albert Szakkollégium idén augusztus 17-23. között szervezi a nagy hagyományokkal rendelkező Kémszámtábort, ahol mindenki átismételheti mindazt, ami a legfontosabb lesz a középiskolában tanultakból a sikeres egyetemi teljesítéshez. Ezek mellett a leendő évfolyamtársaikat, valamint az egyetem környékét is megismerhetik. 

- A Gólyatábor augusztus 12-15.  között lesz Mezőkövesden, a Zsóry Zsibongó Gyermeküdülő és Ifjúsági Táborban. Karunkon igen nagy hagyományokkal bíró rendezvény, amely egy 3 napos táborozás keretében hivatott elősegíteni az elsőévesek ismerkedését, a legelső barátságok kialakulását szigorúan szabályozott keretek között. A táborra a részvételi díjat a www.bmejegy.hu oldalon tudjátok majd megvenni. Kérdés esetén nyugodtan írjatok a vbkgt2024@gmail.com email címre. A Facebook eseményt a következő linken érhetitek el: https://facebook.com/events/s/bme-vbk-golyatabor-2024/427734796927333/. A Hallgató Képviselet ezen részét a honlapunkon a következő linken érhetitek el: https://vegyeszhk.hu/golyaknak/golyatabor/ 

- Matematikából az egyetemi tanulmányok során szükséges középiskolai ismeretek felelevenítésére és elmélyítésére, valamint az esetleges hiányosságok pótlására a Matematika Intézet önköltséges tanfolyamot is szervez különböző tudásszinteken. Részletesebb információk a tanfolyam honlapján találhatók: http://math.bme.hu/kecsap

- A Gólyahét augusztus 25-én, vasárnap kezdődik a Mentor Kör szervezésében. A Gólyahét során a tankörével és az egyetemmel ismerkedhet meg mindenki, kötetlen kormában. További információ az évfolyam Facebook csoportjában (https://www.facebook.com/groups/vbk2024).

- Augusztus 27-én kedden délelőtt (9:00-11:00 (vegyészmérnökök) illetve 11:0-13:00 (biomérnökök és környezetmérnökök)) egy kompetenciamérésen vesznek majd részt az R épületben (számítógéptermekben töltik majd ki a tesztet, így saját eszközre nem lesz szükség).

 - Az alapszakok hallgatói augusztus 28. (szerda) 9:15-10:15 között (érkezés: 9:00-től) 0. kémia zárthelyit (szintfelmérő dolgozatot) írnakHelyszín: Q épület I. terem (vegyészmérnökök) és I. épület IB028. terem (biomérnökök és környezetmérnökök), A dolgozat témaköre a középiskolai kémia anyag, feladatmegoldásokat is tartalmaz, ezért számológépet mindenképpen hozzanak (mobiltelefon nem használható). A nulladik zárthelyi célja a szintfelmérés és a csoportbeosztás elősegítése, ezért a részvétel  kötelező! Felkészülésre nincsen szükség, azonban ha valaki a tudásszintjét ellenőrizni szeretné, esetleg ismételne egy kicsit, itt érhetőek el gyakorló feladatok regisztráció után: https://moodle.ch.bme.hu/ Magyar nyelvű anyagok ->Gyarkorló feladatok->Bevezető feladatok

 - A beiratkozásról  és a tanévnyitóról a Központi Tanulmányi Hivatal (KTH, kth.bme.hu) honlapján találnak majd a későbbiekben részletes tájékoztatást, kérjük olvassák el figyelmesen. A Kar a BSc gólyák számára részletes bemutatkozást, bevezetést és köszöntést tart 2023. augusztus 28-án (szerda) 10:30-től a Q épület I. teremben, melyen való részvétel nagyon fontos!

Fontos naprakész információkat találnak az instagram oldalunkon a félév eleji programokról és az adminisztrációs tevékenységekről. Érdemes bekövetni, hogy ne maradjanak le semmiről! 

Bár Önök már túl vannak az érettségin, mégis hasznos lehet, ha böngészik a www.sokszinukemia.hu oldalt, ahol regisztráció nélkül érhetők el a BME, ELTE, Semmelweis Egyetem és Szegedi Tudományegyetem oktatóinak 20-30 perces videóelőadásai, amelyek valamennyi emelt szintű kémiaérettségi-témakört felölelik, valamint a számolási példák megoldásához is támpontokkal szolgálnak.