BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar

KIVÉTELES TANULMÁNYI REND 

A VEGYÉSZMÉRNÖKI ÉS BIOMÉRNÖKI KARON

A 2016/2017/1 félévtől érvényes TVSz lehetővé teszi a tehetséggondozáson belül kivételes tanulmányi rend alkalmazását. A kivételes tanulmányi rend célja, hogy az egyetemi tanulmányai során kiemelkedően teljesítő hallgató a képzési és kimeneti követelményekben foglaltakat az egyéni igényeinek és képességeinek figyelembevételével teljesíthesse. Ennek érdekében a hallgató és az általa választott vagy a dékán által kijelölt tehetséggondozást segítő oktató együttműködésével dolgozható ki a kivételes tanulmányi rend, amelynek szakmai tartalma a tehetséggondozást segítő oktató felelőssége. A részletes szabályokat a TVSz 39-43. § tartalmazza.  A kivételes tanulmányi rendre benyújtott kérelmek ügyében a VBK-n a KTB a Kari Oktatási Bizottság véleményének ismeretében dönt.

A kivételes tanrend pályázat benyújtása és tartalma

A kivételes tanulmányi rendre vonatkozó pályázatot nyújthat be

a) az alapképzési, illetve osztatlan szak hallgatója, ha legalább két lezárt aktív fél- évvel rendelkezik, a szak mintatanterv szerinti tantárgyainak kreditjeiből fél- évente átlagosan legalább huszonöt kreditet teljesített és halmozott súlyozott tanulmányi átlageredménye legalább 4,00

b) az alapképzési, illetve osztatlan szak hallgatója, ha valamely szak-, illetve tudományterületen kiemelkedő eredményeket ért el középfokú tanulmányai alatt és felvételét megelőzően is részt vett tehetséggondozó programban (pl. Nemzeti Tehetség Program) vagy

c) a mesterképzési szak elsőéves hallgatója, ha alapképzésben, illetve osztatlan képzésben elért halmozott súlyozott tanulmányi átlageredménye legalább 4,00 vagy oklevelének minősítése legalább jó.

A VBK csak kiemelkedő szakmai teljesítményű hallgatók számára biztosítja a kivételes tanulmányi rend lehetőségét, amelynek célja, hogy a képzés mintatantervének kiváló elvégzéséhez képest többletteljesítmény eléréséhez vagy többlettudás megszerzéséhez segítse hozzá a hallgatót. A VBK-n a kivételes tanulmányi rend pályázat elsősorban első vagy második félévüket kezdő MSc hallgatók számára került kiírásra. Ha különleges okból BSc-s vagy felsőbb éves MSc-s hallgató is kívánna pályázni, a pontos pályázati formáról egyeztessen az oktatási dékánhelyettessel.  

A kivételes tanulmányi rend az MSc képzés első félévét is érintheti, tehát a hallgató kérelmét a képzésre történt felvétele után azonnal is benyújthatja.

A Neptun rendszerben nem kell kérelmet benyújtani! 

 A pályázat kötelező elemei:

  • a hallgató személyi adatai és szakmai életrajza (1 oldal terjedelem), publikációs listája (ha van),
  • az alapképzésben teljesített kreditek száma, a kumulált tanulmányi átlag,
  • a mesterképzésben teljesített kreditek száma, kumulált tanulmányi átlag és ösztöndíjindex (ha van),
  • az kivételes tanulmányi rend célja, elsősorban a tanulmányi rend keretében tanulmányozni kívánt szakterület, ill. a tervezett kutatás témája a választás indoklásával valamint az eddigi tanulmányai során tanúsított kiemelkedő szakmai tevékenység bemutatása (a kötelezőt felülmúló tanulmányok, TDK munka, külföldi képzésben való részvétel stb.), amelynek alapján a hallgató kivételes tanulmányi rendet kér (1-2 oldal terjedelem, a pályázó hallgató és a témavezető aláírásával ellátva),
  • az MSc diplomához szükséges min. 120 kreditnyi tárgy listája az alábbi bontásban a tárgylistát tartalmazó excel file értelemszerű kitöltésével:
    • a mesterképzésben már elvégzett tárgyak listája, a kreditek, félév és az érdemjegy feltüntetésével,
    • az elvégezni tervezett tárgyak listája félévenként (kreditérték feltüntetésével),
    • az esetlegesen kiváltani kívánt tárgyak listája (kreditérték feltüntetésével),
    • a mintatantervben nem szereplő tárgyak listája (kreditérték feltüntetésével),
  • a hallgató nyilatkozata és aláírása, a témavezető oktató elfogadó nyilatkoza, a tanszékvezető ajánlása (az excel nyomtatott verzióján elegendő).

A pályázat benyújtása: Kérjük, hogy az egyetlen pdf fileba összefűzött pályázatot és a tárgylistát tartalmazó excel filet egyetlen e-mailben küldje el a vbk.oktatas@vbk.bme.hu e-mail címre.  Mindkét filet a saját neve felhasználásával nevezze el. A pályázatot egy aláírt eredeti példányban is el kell juttatni a VBK Dékáni Hivatalba a benyújtási határidőig. Az aláírt eredeti példány helyett digitálisan hitelesített és e-mailen elküldött pályázat is elfogadható. A pályázat beadási határideje (elektronikusan és papír alapon egyaránt) a 2024/25/1. félévre: 2024. augusztus 28. (14:00). Neptun kérvényt nem kell benyújtani.


A hallgató tanterve

A hallgató tantervének alapja a megfelelő szak és ha van, specializáció tantervmintája. A mesterdiploma megszerzésének feltétele min. 120 kreditpont teljesítése.

A hallgató a 120-ból maximum 30 kreditpontot a mintatantervtől eltérően más tantárgyak, vagy egyéni feladatok elvégzésével teljesíthet. Az egyéni feladat lehet speciális tananyag elsajátítása, kutató-fejlesztő-, innovációs munka. Elvárható, hogy a hallgató a tantervben biztosított szabadon választható krediteket a kivételes tantervet indokló tanulmányi céljainak elérésére fordítsa, és ezt a kért tantervben szerepeltesse. A záróvizsga tantárgyai kivételével a hallgató – a témavezető egyetértésével és a Képzési és Kimeneti Követelmények figyelembevételével - szabadon választhatja meg, mely tárgyak terhére kíván egyéni feladatot/nem mintatantervi tárgyat teljesíteni. A tantervet a hallgató teljes tanulmányi idejére vonatkozóan kell elkészíteni.

A Kari Oktatási Bizottság állásfoglalása alapján a szabadon választható és a plusz 10% terhére elvégezhetőt nem meghaladó (azaz kevesebb, mint 18 kreditnyi) többlet tanulmányi igény nem indokolja a kivételes tanulmányi rendet.

Egy tárgy kiváltásának indoka különösen az lehet, hogy a tárgyban megszerezhető ismereteket, kompetenciákat a hallgató kutatási munkája során vagy egyéb módon megszerzi illetve már megszerezte. Enélkül a Képzési és Kimeneti Követelményekben szereplő ismeretanyagot átadó tantárgy nem elhagyható. 

A tanterv előkészítésével kapcsolatban e-mailen vagy a fogadóórán az oktatási dékánhelyettest kereshetik előzetesen.  

A kivételes tanterv teljesítéséről és az adott félévben elért tanulmányi eredményéről a hallgató minden félévben beszámolót készít, amelyet a témavezetővel láttamoztat. A beszámolót elektronikus úton a vbk.oktatas@vbk.bme.hu e-mail címre kell benyújtani a vizsgaidőszak végét követő első munkanap 14 óráig. A beszámolót az oktatási dékánhelyettes értékeli, jelentős mulasztás esetén javaslatot tesz a KTB-nek a kivételes tanulmányi rend felfüggesztésére vagy visszavonására. A kivételes tanulmányi rend módosítását különösen indokolt esetben félévenként egyszer lehet kérni, az új pályázat beadásához kiírt határidőig. 

Frissítve: 2024. augusztus 22.